1

Kis hajó az én reményem,

Sem árboca, sem kormánya;

Csapkod a hullám keményen

Gyönge sajkám veti-hányja.

                    2

Messze a kék part mögöttem,

Földe a kopár valónak,

Honnan el-ki számüzötten

Fut reményem, e kis csónak.

                    3

Mint a hattyú, mely világra

Bujdosott, mind beljebb téved;

Egy hab a más habhoz vágja:

Mégsem óhajt lelni révet.

                    4

Lelkem, a tenger hajósa,

Retteg újabb kikötőtül,

Hol tövis közt nincsen rózsa

S pusztában virág nem zöldül:

                    5

Hol azért áll oly szilárdan

A föld, hogy sivár mezőin

Bírhassák követni bátran

Nyomaimat üldözőim.

                    6

El hát, a bizonytalanba!

Merre szél hajt és hab ingat:

Érzem, enyhül fájdalmam, ha

Szél és hullám karja ringat.

                    7

Ott szabad a lég köröttem, –

S néha-néha egy szivárvány

Mosolyog rám, megtörötten

Képzeletem óceánján.

                    8

El, el a bizonytalanba!

Rengj, hajóm, szabad hullámon.

És ne tudjam, így rohanva,

Meddig halál, meddig álom!

1850